a "szürke" hétköznapok

azt írtam kb egy hete, hogy még mesélek.
nem írtam még le a hálókocsis-utazás történetét,
nem írtam arról az erős érzésről, ami akkor támadt bennem,
mikor megláttam a vonat ablakából a tengert,
nem írtam barcelonai sétánkról,
és nem írtam a reptéri kis kalandunkról sem.

de most nem is fogok...

Ez a blog 2 éve Camino kapcsán indult,
és idén ennek kapcsán folytatódott újra.

és most úgy érzem, hogy nekem ez jó:
néha kikapcsolódni, leülni és leírni, ami bennem van.
átadni.
nem másnak: magamnak.

tudjátok nagyon jó érzések voltak bennem, mikor hazajöttem:
béke és nyugalom volt bennem, és tudtam a dolgokat "kintről" szemlélni.
majd bejöttem dolgozni, és elindult egy változás bennem:
úgy tűnik elillan a szemlélődő-nyugalmam.
egyrészt a munkát monotonnak érzem és nem hoz kihívást.
másrészt annyira zavaró azt látni és tapasztalni, ahogy az emberek itt,
egy kis közösségen belül is mennyire harcolnak egymással.
csak ülök és nézem, de nem értem.
látom a közönyt, a dacot, az ellenállást, az okoskodást,
az "én mindenkinél mindent jobban tudok" hozzáállást.
hallom a vitákat.
látom az ego-kat.
sehol egy őszinte mosoly, egy baráti mondat.
sehol a "régi" banda.

miért gondolom úgy, hogy mindez azért alakult így, mert
hiányzik egy rendszer és mert hiányzik egy erős kéz?

a lovaglás jutott eszembe.
csak akkor "fogad szót" a ló,
csak akkor tudod igazán irányítani Őt,
ha Te magad határozott vagy,
ha biztos vagy magadban,
ha tudod merre mész,
ha látod a célt.

ez a ló már rég önállósodott és
annyi fele fut, ahány lába van.
de hogyan lehet az, hogy a lovas ezt nem látja???

kimentem egy kicsit "sétálni".
(fel kellett adnom egy csekket)
olyan jó volt látni, hogy ebben a betonrengetegben,
és itt a kamionok között is itt van a természet,
csak egy kicsit "másképp" kell nézni.
kicsit felfelé.
vannak szép fák (olyan helyes puha gumói vannak még
a gesztenyének) és vannak a kék égen szép fehér
pamacsfelhők.

ez a 10 perc visszazökkentett, de mindössze addig,
mig nem léptem be újra az ajtón...

no mindegy, most nem tehetek mást.
és nem is szeretnék vágyni másra.
(de hiszen már ez is egy vágy :-)
figyelem az érzéseket magamban és
figyelem a jelzéseket.
de azért belül érzem, hogy valamire várok.
várok arra, hogy jöjjön a változás...