"csoport-én"
a napokban újra nagyon sok gondolatom jár a baráti kapcsolatok körül, hát boncolgatom még ezt a témát egy kicsit.
például, voltak osztálytársak:
együtt jártunk általános- vagy középiskolába, majd mikor végeztünk,
akkor más-más irányba ment az utunk.
mindegyikükre nem mondhatom, hogy barátaim voltak, csak haverok.
régen láttuk egymást, különböző a szakmánk, más az érdeklődésünk.
ismerjük egymás elérhetőségét, de mégsem keressük egymást.
elmúltak az iskolaévek, így elmúlt az, ami közös, ami összeköt.
eltelt azóta 10-20 év és hirtelen valakinek az az ötlete születik:
találkozni kellene.
volt már azóta osztálytalálkozó, megtudtuk ki mit dolgozik, megtudtuk
kinek lett családja.
de vajon mi szükség van újabb és újabb találkozókra?
miről tudunk beszélgetni?
és milyen minőségűek lesznek ezek a beszélgetések?
***
szeretek találkozni „igazi” barátokkal, és velük együtt órákon át tudunk beszélgetni magunkról, tapasztalatainkról, az életről. ezek a találkozások sem rendszeresek, de van bennük egy fontos momentum: ott tudjuk folytatni a társalgást és olyan nyíltan, ahogyan abbahagytuk.
tudom, hogy számomra nagyon fontos a „minőségi” beszélgetés. azzal, hogy nincs tévém, már eleve kizárok elég sok téma-lehetőséget, és így egyre szűkül a kör is, akikkel beszélgetést kezdeményezek.
de mitől lesz valakiből „igaz” barát?
* * *
jártam 2-3 éves tanfolyamokra is, ahol sok érdekes emberrel ismerkedtem meg.
amíg a tanfolyam tartott, addig gyakran találkoztunk, még az órákon kívül is:
összejöttünk és beszélgettünk, vagy leveleztünk.
de a tanfolyamok is befejeződnek egyszer, és a kapcsolatok távolodnak majd elkopnak.
egyre kevesebbszer levelezünk, egyre ritkábban beszélünk telefonon, és már nem mondjuk, hogy jó lenne összefutni valamikor.
megpróbálok egy kicsit mélyebbre menni a témában, hátha kitalálok valamit…
Egy tanfolyamra azért jelentkezik valaki, hogy elsajátítson valamit, amiről úgy gondolja, hogy szükséges a számára. Ez az elsődleges szempont. A tanultak beépülnek, és az „én” ennyivel többet fog tudni.
Vajon mikor működik jól egy tanfolyam, egy csoport?
vegyünk egy példát:
beiratkozom egy tanfolyamra; mondjuk - az egyszerűség kedvéért –
legyen ez egy nyelvtanfolyam.
tegyük fel: vállalom, hogy befizetem a tandíjat, vállalom, hogy járok minden órára, vállalom, hogy elkészítem a házi feladatot, vállalom még azt is, hogy X órát tanulok hetente. A másik, harmadik, stb. „tanuló” is tesz hasonló vállalásokat.
csak épp másmilyenek a képességeink, más a szorgalmunk, és különböző mennyiségű szabadidővel rendelkezünk, így alapvetően más a „vállalásunk”.
lehet, hogy az egyik „tanítvány” elhúz, a másik lemarad. lehet, hogy a tanár az egyiket dicséri, és vele láthatóan szívesen foglalkozik, őt szereti felszólítani, vele szívesen beszélget, mert könnyedén válaszol a kérdésekre. a lemaradt „diák” talán kap néhány kritikus mondatot, de lehet, hogy a tanár végül annyiban hagyja a dolgot, mondván „nem tanulhat a diák helyett”.
és most bejött a képbe egy fura gondolat – most találtam ki :-)
mi van akkor, ha nem azért folytatom a tanfolyamot, hogy „én” többet tudjak?
mi lenne, ha úgy gondolnám, hogy az elsődleges szempontom a „csoport-én” fejlődése?
vagyis mi - akármennyien is legyünk ebben a csoportban - vállaljuk, hogy nem kizárólag a saját szempontjainkat tartjuk szem előtt, hanem magát a csoportot egy közös egésznek, egy elválaszthatatlan egységnek vesszük?
már eleve azzal a tudattal jelentkeztünk a csoportba, hogy célunk a teljes csoport – vagyis a
csoport minden egyes tagjának – a fejlődése!?
ha ez a „csoport-éntudat” kialakulna a tagok mindegyikében, akkor talán nem lenne széthúzás, nem lenne az órákról „lógás”. nem az lenne a fontos óráról-órára, hogy „az én feladatomat oldjuk meg, az én hibáimat javítsuk ki, velem foglalkozzon a tanár, stb”
milyen jó is lenne, ha mindenkiben működne a saját kis „csoport-műszere”, amivel megérezné, hogy most hová kell tenni a hangsúlyt – a figyelmet – a csoport melyik részére.
… rájöttem, hogy semmi újat nem találtam ki, vagy fedeztem fel, hiszen sokan erre törekszünk, ha nincs is így megfogalmazva…
igényelnénk – sokan – a rendet a házban, ahol lakunk; vágyunk a tisztaságra, a környezet védelmére, de ez mind-mind mennyivel könnyebb lenne, ha „csoportként” gondolkodna mindenki…
például, voltak osztálytársak:
együtt jártunk általános- vagy középiskolába, majd mikor végeztünk,
akkor más-más irányba ment az utunk.
mindegyikükre nem mondhatom, hogy barátaim voltak, csak haverok.
régen láttuk egymást, különböző a szakmánk, más az érdeklődésünk.
ismerjük egymás elérhetőségét, de mégsem keressük egymást.
elmúltak az iskolaévek, így elmúlt az, ami közös, ami összeköt.
eltelt azóta 10-20 év és hirtelen valakinek az az ötlete születik:
találkozni kellene.
volt már azóta osztálytalálkozó, megtudtuk ki mit dolgozik, megtudtuk
kinek lett családja.
de vajon mi szükség van újabb és újabb találkozókra?
miről tudunk beszélgetni?
és milyen minőségűek lesznek ezek a beszélgetések?
***
szeretek találkozni „igazi” barátokkal, és velük együtt órákon át tudunk beszélgetni magunkról, tapasztalatainkról, az életről. ezek a találkozások sem rendszeresek, de van bennük egy fontos momentum: ott tudjuk folytatni a társalgást és olyan nyíltan, ahogyan abbahagytuk.
tudom, hogy számomra nagyon fontos a „minőségi” beszélgetés. azzal, hogy nincs tévém, már eleve kizárok elég sok téma-lehetőséget, és így egyre szűkül a kör is, akikkel beszélgetést kezdeményezek.
de mitől lesz valakiből „igaz” barát?
* * *
jártam 2-3 éves tanfolyamokra is, ahol sok érdekes emberrel ismerkedtem meg.
amíg a tanfolyam tartott, addig gyakran találkoztunk, még az órákon kívül is:
összejöttünk és beszélgettünk, vagy leveleztünk.
de a tanfolyamok is befejeződnek egyszer, és a kapcsolatok távolodnak majd elkopnak.
egyre kevesebbszer levelezünk, egyre ritkábban beszélünk telefonon, és már nem mondjuk, hogy jó lenne összefutni valamikor.
megpróbálok egy kicsit mélyebbre menni a témában, hátha kitalálok valamit…
Egy tanfolyamra azért jelentkezik valaki, hogy elsajátítson valamit, amiről úgy gondolja, hogy szükséges a számára. Ez az elsődleges szempont. A tanultak beépülnek, és az „én” ennyivel többet fog tudni.
Vajon mikor működik jól egy tanfolyam, egy csoport?
vegyünk egy példát:
beiratkozom egy tanfolyamra; mondjuk - az egyszerűség kedvéért –
legyen ez egy nyelvtanfolyam.
tegyük fel: vállalom, hogy befizetem a tandíjat, vállalom, hogy járok minden órára, vállalom, hogy elkészítem a házi feladatot, vállalom még azt is, hogy X órát tanulok hetente. A másik, harmadik, stb. „tanuló” is tesz hasonló vállalásokat.
csak épp másmilyenek a képességeink, más a szorgalmunk, és különböző mennyiségű szabadidővel rendelkezünk, így alapvetően más a „vállalásunk”.
lehet, hogy az egyik „tanítvány” elhúz, a másik lemarad. lehet, hogy a tanár az egyiket dicséri, és vele láthatóan szívesen foglalkozik, őt szereti felszólítani, vele szívesen beszélget, mert könnyedén válaszol a kérdésekre. a lemaradt „diák” talán kap néhány kritikus mondatot, de lehet, hogy a tanár végül annyiban hagyja a dolgot, mondván „nem tanulhat a diák helyett”.
és most bejött a képbe egy fura gondolat – most találtam ki :-)
mi van akkor, ha nem azért folytatom a tanfolyamot, hogy „én” többet tudjak?
mi lenne, ha úgy gondolnám, hogy az elsődleges szempontom a „csoport-én” fejlődése?
vagyis mi - akármennyien is legyünk ebben a csoportban - vállaljuk, hogy nem kizárólag a saját szempontjainkat tartjuk szem előtt, hanem magát a csoportot egy közös egésznek, egy elválaszthatatlan egységnek vesszük?
már eleve azzal a tudattal jelentkeztünk a csoportba, hogy célunk a teljes csoport – vagyis a
csoport minden egyes tagjának – a fejlődése!?
ha ez a „csoport-éntudat” kialakulna a tagok mindegyikében, akkor talán nem lenne széthúzás, nem lenne az órákról „lógás”. nem az lenne a fontos óráról-órára, hogy „az én feladatomat oldjuk meg, az én hibáimat javítsuk ki, velem foglalkozzon a tanár, stb”
milyen jó is lenne, ha mindenkiben működne a saját kis „csoport-műszere”, amivel megérezné, hogy most hová kell tenni a hangsúlyt – a figyelmet – a csoport melyik részére.
… rájöttem, hogy semmi újat nem találtam ki, vagy fedeztem fel, hiszen sokan erre törekszünk, ha nincs is így megfogalmazva…
igényelnénk – sokan – a rendet a házban, ahol lakunk; vágyunk a tisztaságra, a környezet védelmére, de ez mind-mind mennyivel könnyebb lenne, ha „csoportként” gondolkodna mindenki…
posted by Bejus at 3:19 du.
0 comments
